Az egyes települések programjairól az MCSE honlapján lehet tájékozódni.
Szegeden – a tervek szerint – a Dóm téren és/vagy a Szent Györgyi Albert AGÓRÁban lesz a rendezvény.
Oldalunkon elsősorban a szegedi rendezvényről olvashatók előzetes információk, beszámolók, aktualitások. Természetesen a Magyar Csillagászati Egyesület weboldalán az országos programok hivatalos elérhetősége megtalálható, ez az oldal csak kiegészíti, segíti a bemutatók munkáját.
A Csillagászat Napja
Világszerte széles körben ünneplik a Csillagászat Napját, mely 2017-ben április 29-re esik. Ennek az ünnepnek már Magyarországon is jelentős múltja van, hiszen évről évre több ezer érdeklődő nézhet bele egy-egy távcsőbe, hogy részesülhessen a „Galilei-élményben”.Országszerte számos helyszínen rendkívüli nyitva tartással, járdacsillagászattal, távcsöves bemutatókkal várják az érdeklődőket a magyar csillagászok és amatőrcsillagászok. A Csillagászat Napja „mozgó ünnep”, mely a holdfázishoz igazodik, általában az első negyedhez legközelebbi szombatra esik.
A csillagászat napja magyarországi helyszíneit az MCSE honlapja ismerteti.